Múltról tűnődtem épp a viszályoktól dermedező házban, a mészkőből rakott roppant kandalló előtt, mikor egyszer csak elhaladt mellettem a nő, akiről egy ideje csak rosszat gondolhatok. Éreztem sokszáz négyzetméteren szétfolyó, emeletek közötti lépcsőkön alászivárgó boldogtalanságát. Vesztett perektől megroppant gőggel vonszolta maga után hajdan víg tekintete romos tartalmait.
Kis lukban, szívmelegben boldog lehetne, de nem, neki a vagyon kell, a nagy ház, a plazmaboldogság, a nagy sznobéria, mindennek a fele!
Nyugi! Az én lelkemben részvétteli öröm honolt.
Örültem, hogy nem az én feleségem.
